A sárgarépáról

Története

A közép-ázsiai géncentrumból vándorolt nyugat felé, és feltehetően a mórok telepítették át az Ibériai-félszigetre úgy, hogy spanyol közvetítéssel jutott el Európa többi országaiba. Fajai szinte minden kontinensen megtalálhatók. Egyik ősi formája – a vad murok – nálunk a réteken, legelőkön, szántóföldeken gyakori gyom.

 

 

Fogyasztása

Egyesek szerint igen régi eredetű növény. Vannak azonban más vélemények is. Mándy György: Hogyan jöttek létre kultúrnövényeink? című könyvében azt írja, hogy a sárgarépa ikerkaszattermését (egyszerűen: magját) megtalálták az ősember svájci cölöpépítményeinek tóüledékében. Ez azonban szerinte még korántsem bizonyítja azt, hogy az ősember valóban fogyasztotta volna a sárgarépa gyökerét, hiszen a húsos gyökér nem maradt meg az iszapban. Sokkal valószínűbb, hogy a cölöpépítmények lakói a fekhelyüknek használt szénával együtt vihették lakóhelyükre a sárgarépa felmagzott szárát is. Ennek termései hullottak a tóba a padozat repedésein át, és maradtak “tanúként” a múltat kutató utókorra.

A sárgarépa (Daucus carota subsp. sativus) tehát valószínűleg csak az i. sz. 1. század óta szerepel az emberiség étlapján. Korábban a pasztinák töltötte be azt a szerepet, amit most a sárgarépa.

Az első írásbeli emlék a sárgarépa fogyasztásáról Ibn Al Avam, arab tudóstól származik a 12. századból; ő már különbséget tesz az ízletes, vörös színű és a zöldesbe hajló, sárgás színű répa között. Ez utóbbi magasan kiemelkedett a földből (akárcsak a mostani takarmányrépák némelyike), mert csak attól zöldülhetett meg, hogy a koronáját a napfény érte.

Nemesítése már a 16. században megkezdődött. A legismertebb Nantesi-karotta 1864 óta, megszakítás nélkül egyike a legjobb fajtáknak.

Kiemelt táplálkozási értékét nagy (6-12 mg/100 g) karotintartalmának köszönheti. Ez a vegyület az A-vitamin előanyaga, aminek a hiánya különféle szembetegségeket és látási elégtelenséget (farkasvakság) okoz.

 

Termesztése

A sárgarépa viszonylag hidegtűrő növény. Magjainak csirázása már 4-8 °C hőmérsékleten megkezdődik, de fejlődésének optimuma 16-18 °C-on van. Nem nagy a fényigénye sem, ezért köztesnövényként is termeszthető.

A könnyű, laza, mérsékelten meszes talajok növénye. Jól díszlik a meszes öntéstalajokon és a láptalajokon is. A tápanyagok közül nagyobb mennyiségben a kálit követeli meg.

Azt az ágyást, ahol a veteményeskertben sárgarépát kívánunk termeszteni, már az előző év őszén mélyen ássuk fel, mert a sekélyen megporhanyított talajban a sárgarépa gyökere elágazik, lábas lesz.

A magvetés ideje korán tavasszal, a fagyok elmúlta után van. Az elgereblyézett talajban 20-25 cm-re jelöljük ki a sorokat egymástól. Ha száraz az idő, akkor a kihúzott vetőbarázdát alaposan öntözzük be, mert a sárgarépa magja lassan csirázik. Mint általában az olajat tartalmazó magok, ez is nehezen veszi fel a vizet, 3-4 hétig is elfekszik, amíg végül kikel. Ezért szokás a gyorsan csírázó hónapos retekkel együtt verni; ez a növény jelzi a sor helyét, és lehetővé teszi, hogy a sárgarépát még kikelése előtt megkapáljuk, talaját megporhanyítsuk, és ezzel kezdeti lassú növekedését elősegítsük.

A mag 2 cm mélyen kerüljön a talajba, és fölötte a földet alaposan tömörítsük a gereblye fokával vagy lapát fonákával; ez meggyorsítja a magok vízfelvételét és kikelését.

Amikor a növénykék két-három levéllel rendelkeznek, akkor a vetést ki kell egyelni úgy, hogy a szomszédos növények egymástól 5-6 cm-re álljanak. Erre a munkára nincs szükség akkor, ha drazsírozott magot vetettünk.

A sárgarépavetést gyakran kell kapálni, nemcsak a gyomok elleni küzdelem céljából, hanem azért is, hogy a talaj felszíne mindig laza, porhanyós legyen. A hosszabb tenyészidejű sárgarépákat két-három alkalommal fejtrágyázzuk vagy lombtrágyával permetezzük meg.

Vízigényes növény lévén, meghálálja az öntözést. Különösen a magok csirázása idején és a gyökértest kialakulása-kor van szüksége sok nedvességre. A folyamatosan, erélyesen növekvő sárgarépa sokkal kellemesebb ízű és szöveti szerkezetű, mint azok, amelyek a szárazság miatt szakaszosan növekedtek.

A rövidebb tenyészidejű fajtákat másodterményként is vethetjük – fejes saláta, zöldborsó után – egészen június közepéig. Megkísérelhetjük a novemberi vetést is; az ekkor földbe került magok korán kikelnek, és ezek szedhetők a leggyorsabban tavasszal – föltéve, hogy a kemény, Szigorú tél nem pusztítja el a duzzadó csirákat.

A sárgarépa kétéves növény, amely az első évben a gyökerét fejleszti ki, és csak a második évben hoz magszárat, virágot és érlel magot. E szabályszerűség ellenére előfordul, hogy a növények egy része már az első évben felmagzik. Ennek az oka rendszerint a nem megfelelő vetőmag.

 

 

Gondosan válasszuk meg a vetendő fajtát, mert azok nem helyettesítik egymást. Friss fogyasztásra a rövid (80-90 nap keléstől a szedésig) tenyészidejű fajtákat válasszuk. Ezek gyökere rövid, zamatos, húsuk kissé laza, tárolásra nem alkalmas. Átmeneti fajta a szép, hengeres répát fejlesztő Nanti-típusú répa. Eltartásra hosszú (180-200 nap keléstől a szedésig) tenyészidejű fajtákat vessünk. Ezek répája hosszú, húsuk tömött, jól tárolható.

A rövid tenyészidejű fajtákat folyamatosan szedjük fel a kertből, aminek következtében a földben maradóknak több hely jut. A hosszú tenyészidejűeket addig tartjuk a földben, amíg lehet, mert -3-5 ° C-os fagyot még elviselik. Ásóval emeljük ki őket a földből, nehogy egy részük beszakadjon.

Gyakori betegségük a szklerotíniás rothadás, a lisztharmat; a kártevők közül a sárgarépalégy és a gyökérgubacsfonálféreg rontja a terméskilátásokat.

Sok bosszúságot okoz a kertészeknek, hogy a cserebogarak pajorjai, a mocskospajorok, a drótférgek és lótücskök különösen kedvelik a sárgarépa édes gyökerét. Ezért, ahol e talajlakó kártevők megjelennek, a talajt fertőtlenítsük.

 

Felhasználása

Sárgarépára egész évben szükség van. A háziasszonyok a jól pucolható, hengeres, a szívrésznél is narancssárga répafajtákat kedvelik. A hivatásos szakácsok a színes változatokat is gyakran használják.

 

 

Tárolása

A sárgarépa gyökereit pincében, nyirkos homokba rétegezve tárolhatjuk az új termés megjelenéséig. Nagyobb mennyiséget veremben szoktak eltartani. Kamrában, polyetilén zacskóban vagy zsákban is tárolható 1-2 hónapig. Erre a célra csak megmosott, megszikkasztott, egészséges, serüléstől és betegségektől mentes répákat válasszunk.

 

(forrás: balintgazda.hu)